Egy lány története
A történet 2009 nyarán kezdődött. Ez volt életem egyik legjobb nyári szünete. Minden, amit csak kívánhattam: pia, haverok, foci és persze kaptam úgymond egy pótmamát. Ugyanis a mamám 2007-nyarán meghalt rákban. De most nem ez a lényeg.
Igazándiból az egész nyári szünetben az volt a legjobb, mikor a haverjaimmal találkoztam Újpesten. Tökölön lakom a szüleimmel és a testvéreimmel. Jelenleg 13 éves vagyok. Két testvérem van, egy öcsém meg egy bátyám.
ELSŐ RÉSZ
Na, szóval kezdjük mindennek az elején, vagyis a nyári szünettel. A szünet első hetét még otthon töltöttem. Lerendeztem mindent, amit, muszáj volt. Aztán elintéztem anyámékkal és a haverom szüleivel meg a nagyapámmal mindent, így szabad volt az egész hónapom. Ráadásul velem jött a barátom is. Eljött a „NAGY” nap. Zsuzsi (ő az a haver) ott aludt nálunk, és reggel anyám elvitt minket a nagynénémhez, ahonnan a nagyapám vitt tovább minket Újpestre. Egy egész hónapra. Hihetetlen.
***
Ma megyünk újpestre! - ez volt az első gondolatom reggel. Lassan kigubóztam magam a takarómból és lekászolódtam a földre. Nagyon fáradtnak éreztem magam. Tegnap este vagy éjfélig dumáltunk és gépeztünk Zsuzsival. Odavonszoltam magam ahhoz az ágyhoz, ahol a haverom aludt és gonoszul elmosolyodtam. Lekaptam a telómat az éppenséggel ott lévő asztalról, és bekapcsoltam az ébresztőmet.
-Dúúúúú dúúúúú! Dúúúúú, dúúúúú! Ki az ágyból hétalvóóó! - Zsuzsi rémülten fordult egyet le a hideg parkettára. Szemrehányó tekintettel nézett fel rám, majd olyan hirtelen állt fel, hogy azt hittem, meg akar ütni. Szerencsére csak felállt.
Anya is dühösen, arcán fanyar mosollyal jött át.
- Mikor tanulod már meg, ha péntek van nem szeretek a telefonodra ébredni? – mondta lemondó sóhajjal.
- Bocsi! – mondtam bűnbánó arccal. Anya mélyet sóhajtott.
- Rakjatok rendet, majd pakoljátok össze a cókmókjaitokat, és gyertek reggelizni! – adta ki az utasítást azzal elvonult. Anyóca mindig is dühös volt, ha felkeltették, kell neki a reggeli koffein.
Gyorsan rendet raktunk, majd összepakoltuk a cuccainkat. Kirobogtunk az ebédlőbe, hogy reggelizzünk. Mindketten elfogyasztottunk egy tál gyors, diétás Cornflakes-et, majd 7-óra környékén elindultunk. A célállomás most még csak Érd, itt lakik anya testvére, aki szintén Zsuzsi. Itt vártunk, míg megjött a papám. De azért ne szaladjunk ennyire előre.
Anya kiszállt az autóból, kiszedtünk a csomagokat, majd anyám csöngetett. Egy pufók nő jött ki az ajtón.
- Sziasztok! - kiáltott fel örömteli hangon. Zsuzsi mögöttem egy kicsit visszahőkölt, majd erőt vett magán. – Hát te meg ki vagy? – nézett rá meglepetten.
- Zsuzsi, őt itt Zsuzsi – mosolyodtam el a saját hülyeségemen. – Ő az egyik legjobb barátnőm. Ő meg a nagynéném.
- Szia! – mondta kedvesen.
- Csókolom! – felelte Zsuzsi halkan.
- Csókold apád farkát! Nem vagyok én olyan öreg! – kiáltotta, mire barátom elvigyorodott.
- Akkor helló! - felelte vidáman.
***
Félórát vártunk és addig hülyéskedtünk. Ezután végre magjött a várva-várt kocsi. Azt is csak abból tudtuk meg, hogy kint hangosan szólt a zene.
Boldogan rohantam ki az ajtón, hogy a nagyapámat köszöntsem. Gondtalanul ugrottam a nyakába. Körülbelül tízperc múlva már boldogan robogtunk Budapest negyedik kerülete felé.
***
Megérkezésünk után
hosszú pakolás vette kezdetét. A szobát, egy cseppet
átrendeztük.
Gyorsan eltelt az idő, az óra tizenkettőt ütött és mi kimentünk ebédelni. Befaltuk a levest és a másodikat, majd elindultunk a kisbolt felé. Zsuzsi kifelé menet még felkapta a pénztárcáját.
Kiléptünk az utcára és elindultunk balra. Az utat követve elértünk egy elágazást és itt jobbra fordultunk. Bementünk a boltba és megkerestük az energia italos részt. Vettünk négy darabot, kifizettük, utána elindultunk vissza. Persze csupán annyi eltéréssel, hogy nem haza mentünk, hanem tovább. Kiértünk a focipályára, ahol három ember tartózkodott. Az egyik egy magas, vézna srác, rövidnadrágban és egy fehér ujjatlan pólóban. A másik egy magasabb és testesebb srác, úgy tizennyolcnak néz ki. Ő zöld rövidgatyában és egy halovány zöld pólót viselt. A harmadik kb. velem egy magas, és egyidős lehet. Fekete térdnadrágot és hosszú ujjú pólót viselt. Zsuzsi egy fűzöld farmert és egy tengerkék pólót, én, pedig egy halovány kék farmert és egy fekete sortot viseltem, rajta egy fehér nyíl és a nyílon fehér betűkkel: „A hülyébbik felem”.
Elértük a pálya szélét, mire észrevettek.
- Cső Alexa! – köszönt rám Jani. –Jó a pólód! – vigyorogta. Zsuzsival egymásra néztünk és elröhögtük magunkat. Laci és Gábor erre megfordultak és szintén köszöntek. Zsuzsi régen talált egy úgynevezett „Pasi szótárt”, amelyben azt említették meg, ha egy férfi azt mondja neked, hogy: „Jó a felsőd” így értelmezd: „Jó a melled”. Jani ellépett mellőlem és oldalra sandított. – Ő lenne a Zsuzsi? – kérdezte kíváncsian.
- Hm? …Ja, igen – feleltem vigyorogva. – Zsuzsi- fordultam felé. - Ő – mutattam Janira – a Jani. Mellette, vagyis ott hátul a földön az a Gábor és a Laci.
- Hy, mindenkinek! – mondta vigyorogva.
- Csá! Örülök a találkozásnak! – fordult felé.
- Csá! - Cső! - köszöntek a fiúk is.
Tíz perc elteltével két új srác jött: Dávid és a Dani. A Danit mindig azzal basztatják, hogy meleg. Így akkora, baromságokat tudnak összehozni, hogy az nem igaz. (Mint pl.: - Húú, bameg fázok! – Állj a Dani mellé.) Kb. másfél óra alatt majdhogynem tízen voltunk.
- Na, akkor meccsezünk? – kérdezte Laci hangosan. Kilenc hang üvöltötte azt, hogy igen. Én meg Zsuzsival halkan meghúzódtunk. Egészen addig, amíg Dávid meg Gábor el nem indultak felém. – Játszol? – kérdezték majdnem egyszerre.
-Hm… nem is tudom – kérettem magam, mire Gábor felcsattant.
-Hát akkor ne játssz! – vágta rá dühösen. Fejcsóválva fordultam a Dávid felé.
-Ennek mi baja? –kérdeztem csodálkozva.
-A barátnője dobta – felelte lenézően. – Ez is az ő hibája. És rajtunk tölti ki. El kéne neki egy alapos tökön rúgás – vigyorodott el gonoszan.
- Na, akkor játszol? – tért vissza a témához.
- Farmerben? – kérdeztem félvállról.
- Miért is ne? – vigyorodott el Jani, látva az arcomat. Időközben csatlakozott hozzánk.
- Jól van! - vigyorodtam el. – Kezdjük!
Gyors választás: Én a szerencsétlen véletlen következménye képen Gáborral, Janival Rináldóval és Tomival lettem egy csapatban. Ellenünk, pedig Laci, Dani, Dávid, Gergő és Krisz.
Kemény egy mérkőzés volt, azt meg kell hagyni. A mérkőzés közepe felé tartottunk egy kis szünetet a kedvemért, mert egyszerűen nem bírtam. Zsuzsi halálra röhögte magát, aminek következménye, hogy nekem is röhögnöm kellet, és így védeni elég necces. Ráadásul a legtöbbet a Krisz rúgta rá, úgyhogy nagyon kellett figyelnem. DE megnyertük a meccset! A játékot még az is nehezítette, hogy próbáltam nem összekoszolni a farmaromat. Több-kevesebb sikerrel. Meg, hát ugye én nem a szerencsémről vagyok híres így a meccs vége felé egyetlen egy személy jelent meg, ő, pedig nem más, mint a Patrik. Ő róla annyit mindenképpen tudni kell, hogy még nem ismerem. De azt tudom, hogyha meglát egy helyesebb csajt, akkor ráhajt. Viszont észrevettem azt, hogy nagyon feltűnően bámul engem, ami nagyon zavart. Többek között az is feltűnt, hogy a játék alatt Zsuzsi nagyon szemlélt egy srácot, a Tomit.
Tomi egy olyan magának való típus. Sokan kedvelik, köztük én is. De nehéz kiigazodni rajta. A legjobb benne, még ráadásul emo is. Miután vége lett a mérkőzésnek, mindenki leheveredett a pálya melletti kis füves térre. Zsuzsi és én egy kicsit távolabb húzódtunk a többiektől. Kibeszéltünk egy csomó dolgot, röhögtünk egy sort, amíg fel nem tűnt a nagy csend. Fejemet balra fordítva, azt látom, hogy mindenki minket néz nagy megrökönyödéssel.
- Mi van? – kérdezem meglepetten. Jani ülő helyzetbe tornázza magát, majd rám néz.
- Mond csak, mióta vagy te ilyen hülye? – kérdezte vigyorogva. Meglepetten néztem rá. Nem értem, miért kérdezte.
- Jaj, már, hiszen annyiszor mondtam már neked msn-en, hogy tiszta hülye vagyok! Vagy nem? –vigyorogtam vissza. Most Gáboron volt a sor, hogy meglepődjön.
- Ti beszéltetek msn-en? Többször is? – kérdezte meglepetten.
- Ez olyan meglepő? – kérdeztem vissza zavarodottan.
- Hát nem az, hogy beszéltek, hanem az, hogy engem kihagytatok! – kiáltotta vissza sértetten.
- Bocs, hogy valahányszor „beszélni” próbáltam veled - mutattam az idéző jelet - mindig csak odáig jutottam, hogy a legtöbbször leléptél. – Nem akartam üvölteni, de valahogy mégis azt éreztem, hogy kezdek begurulni. – Tíz percet sem tudtam veled rendesen beszélni! Mióta tavaly az őszi szünetben nem voltál lent, teljesen megváltoztál! - vádoltam fájdalmas arccal. Arcáról eltűnt a düh, helyét valami bizonytalanság vette át miközben üvöltöttem vele. – Magadba fordultál, bezárkóztál és megváltoztál! – folytattam. - Mogorvább lettél, valahányszor rád írtam, azt kaptam válaszul, hogy: Bocs, de mennem kell. És most NEKED áll feljebb? – üvöltöttem magamon kívül. Mélyet sóhajtottam, és megpróbáltam lenyugodni. Nagy erőfeszítésembe került, de sikerült. Bűnbánó arccal néztem fel, rámosolyogtam a többiekre, és csak ennyit mondtam. – Bocs, a kirohanás miatt.
- Teljesen igazad van! – szólalt meg halkan egy női hang, akit eddig észre se vettem.
Döbbenten fordultam meg és egy velem, egyidős lánnyal találtam magam szemben. Nekem nem mondott semmit a kinézete, de mögöttem többen is felnyögtek. Ebből azonnal kitaláltam, ki lehet Ő.
- Te lennél Bianka? – kérdeztem bizonytalanul.
A lány halványan rám mosolygott és bólintott.
– Igen – felelte. – Te, pedig Alexa? – kérdezett vissza szintén bizonytalanul. Én is bólintottam.
- Mit akarsz? – kérdezte egy fagyos hang, amiből Gábor hangját véltem felismerni. Ismét sóhajtottam. Majd visszafordultam.
- Igazándiból nem hozzád indultam csak, épp erre jöttem és meghallottam, amit mondott - intett felém. – Figyelj Gábor, nem azért jöttem ide, hogy fikázzalak, vagy megbántsalak. De tudnod kell, hogy kezdesz begolyózni, és nem tudom miért. Szerettelek és most is, kedvellek, de én a régi Gábort kedvelem. NEM a mostanit. Azt hiszem valami tényleg megváltozott benned, gondolkodj el ezen, mielőtt még megbántod egy barátod. - mondta halkan, figyelmeztetően. Az idő mintha megállni látszott volna, nyári meleg volt, mégis úgy éreztem magam, mintha valami jeges kar ölelne át. Mindenki csendben figyelte, amint a lány méltóságteljesen elvonult.
- Na, most mit csináljunk? - törtem meg a csendet. Mindenki rám nézett, csak Gábor állt lehajtott fejjel. Halkan odamentem hozzá és felemeltem az állát.
- Nézz rám! – utasítottam halk, de határozott hangon, mire rám nézett. A szeme üveges volt, és úgy festett, mint, aki mindjárt elsírja magát. Kezemet a vállára helyeztem, és ránéztem.
- Ne, hederíts rá – folytattam. – Valami bánt téged, erre már rájöttem. Szeretnék neked segíteni, de nem tudok, ha nem engeded. – Figyelmesen néztem rá, mire kinyögött pár szót: - De nehéz! - suttogta fájdalmasan - Nem akarom elmondani neked – felelte halkan.
- Nem, muszáj elmondanod pont nekem. Hisz van egy csomó barátod! – reflektáltam értetlenül.
Végül Jani volt az, aki megszánt engem. Odajött hozzám és így kezdte mondani valóját.
- Tudod ebből a sok „barátból” a legtöbben már tudják –világosított föl. – Na, jó most már teljesen megzavarodtam – gondoltam magamban. A szót most Rináldó vette át.
- Figyu, Szöszi! – számára ez a becenevem. – Bianka részben azért szakított Gáborral, mert nyár óta nem csak ő tölti ki az agyát Gábornak – összeráncolta a homlokát, értetlen tekintettemre. - Mi van? – kérdezte.
- Öhm, ez most el tudod mondani magyarul is? - néztem rá kérdőn. Rináldó mélyet sóhajtott mielőtt megszólalt volna.
- Hjájj! – kiáltott fel fájdalmasan. – Szőke! – a bátyám is mindig ezt mondja. – Nyár óta Gábor már nem csak a Biankára gondol –kezdte tagolva. – TE vagy a Gábor baja!
- Ééén? – pislogtam meglepetten.
- Igen, és ha engednéd, akkor el is magyaráznám. Szóval. Időről-időre bekúsztál a gondolatai közé. A Bianka nem hibáztat se téged, se a Gábort. Ez alatt ő is talált magának egy srácot, és szerelmes lett belé. Azért döntött, így mert úgy gondolta, hogy ettől mindkettejüknek jobb lesz. A dolgok jól is álltak egészen addig, míg meg nem jelentél –majd s tekintetemet látva gyorsan hozzá tette. –Ez nem azt jelenti, hogy nem lát szívesen, de neki is fájdalmas az a tudat, hogy tetszel neki, de van barátod… - folytatta volna tovább is, de közbe vágtam.
- Ez nem igaz –feleltem halkan. Még lehajtott fejjel is láttam, ahogy Gábor felkapta fejét,
szemében valami megmagyarázhatatlan fény lobbant.
- Akkor mért mondtad, hogy van barátod? – kérdezte halkan, de közelebbről, mint előbb.
- Azért, mert nem akartam, hogy tudd. Emlékszel, mikor megkérdezted, hogy mért kell a telefonszámod? Amit akkor kérdeztél – bólintott.
– Most a válaszom rá, igen – feleltem.
Felnéztem rá, egyenesen a szemébe, ami úgy csillogott, mint ezer csillag a fekete égen.
Egymásra néztünk, majd elnevettük magunkat. Fellélegeztem. A titkom kiderült, és elég jól végződött. Boldogan ugrottam a régi szerelmem nyakába. Ő felemelt és megfogatott. Ezt mindig utáltam, de most nem érdekelt. Megkönnyebbülten nevettet mindenki.
